Szponzoraink
Médiapartnereink
Mentoraink
-
Szögi István Dániel, olimpikon
„Az amerikai egyetemi rendszer nagyon jó lehetőségeket biztosít fiatal sportolók számára a tanulás és a sportkarrier együttes folytatása terén. A legtöbb egyetemen jobb körülmények között lehet készülni és versenyezni, mint ami akár a profi sportolók számára is adott. Fontos azonban, hogy olyan helyet találjon magának mindenki, ahol otthon érzi magát és megtaláltja a számításait mind a tanulmányok, mind a sport terén. A megfelelő egyetem kiválasztása elengedhetetlen a sikerhez, és ebben sokat tudnak segíteni olyan korábbi vagy jelenleg is kint tanuló sportolók akik már szereztek tapasztalatot ilyen téren, ismerik a rendszert és tudják, melyik iskolákkal érdemes felvenni a kapcsolatot.”
-
Tóth Lili Anna, olimpikon
„A magyar távfutás helyzete számomra kiemelten fontos, versenyzőként is szívügyemnek, a szenvedélyemnek tekintem.
A saját részemről igyekszem mindent tőlem telhetőt megtenni azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.
Igazán fontosnak tartom, hogy a magyar futókat valamilyen formában segíteni tudjam. Mindig nagyon örülök neki, amikor futótársaim segítségért vagy jótanácsért fordulnak hozzám, mert jó dolog akár csak apróságokban is tenni értük. Később szeretnék ennél még több segítséget nyújtani.
Örülök, hogy a Danubius Track Club igyekszik felkarolni és a legjobb tudásuk szerint segíteni a magyar távfutókat, hiszen erre nagy szükség van. Remélem, hogy idővel egyre komolyabb együttműködéseket sikerül megszervezniük, melyek magasabb szintre emelhetik a versenyzők felkészülését, hiszen sokszor apróságokon múlnak a nagy eredmények. Vagy éppen azon, hogy valaki ott marad-e éveket az atlétika pályán, és kitartóan tud dolgozni. Támogatás híján nehéz motiválni a versenyzőket. Egy-egy szponzorációs lehetőség viszont nagy motivációt jelenthet, amelyből végül szép dolgok tudnak megszületni.” -
CSATLAKOZZ!
Légy TE is a Danubius Track Club tagja!