Why go to competitions abroad?

This article is currently available only in Hungarian. In short, I reflect on my first three international races in Stockholm, Karlsruhe and Málaga, comparing the professionalism, athlete experience and race quality with my previous experiences in Hungary. The biggest lesson wasn’t simply running personal bests, but discovering how much a well-organized, performance-oriented environment can influence an athlete’s development.

Három verseny, amely teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat

Silaghi Darius

Több mint egy verseny: egy teljesen más szemlélet

Az idei szezonban először volt lehetőségem több komoly nemzetközi versenyen is rajthoz állni. Stockholmban 5000 méteren, Karlsruhe-ban és Málagában 1500 méteren versenyeztem. Természetesen reménykedtem benne, hogy jó időket fogok futni, de őszintén szólva egészen más volt az, ami igazán meglepett: maga a hozzáállás, amellyel a sportolókat fogadták.

Már hetekkel a verseny előtt érezhető volt a különbség. A szervezők szinte minden esetben néhány órán vagy legfeljebb egy napon belül válaszoltak az e-mailjeimre. Készségesen segítettek minden felmerülő kérdésben, legyen szó nevezésről, szállásról vagy közlekedésről. Nem azt éreztem, hogy plusz munkát jelentek számukra, hanem azt, hogy valóban szeretnék, ha ott lennék a versenyükön.

Ez talán apróságnak tűnik, de sportolóként rengeteget jelent.

Amikor megérkeztem Stockholmba, Karlsruhe-ba vagy Málagába, minden előre meg volt szervezve. Tudtam, hogyan jutok el a szállásra, mikor indul a transzfer a stadionba, mikor van a technikai értekezlet, és mikor kell megjelennem a call roomban. Nem kellett kapkodni, telefonálgatni vagy rögtönözni.

A verseny napján pedig ugyanez a profizmus folytatódott. A program pontosan a kiírt idő szerint haladt, a bemelegítő pálya rendelkezésre állt, a szervezők és önkéntesek segítőkészek voltak, így nekem valóban csak egyetlen feladatom maradt: a lehető legjobban futni.

Korábban sokszor természetesnek vettem, hogy egy verseny körül rengeteg olyan tényező akad, amely elvonja a figyelmet magáról a teljesítményről. Az utazás, a nevezés, a bizonytalanság vagy az utolsó pillanatban felmerülő problémák mind-mind energiát vesznek el a sportolótól a hazai versenyeknél...

Külföldön azonban először tapasztaltam meg, milyen érzés, amikor egy verseny valóban a versenyzőről szól.

Ez elsőre talán nem tűnik látványos különbségnek, mégis óriási hatása van. Amikor minden gördülékenyen működik, sokkal nyugodtabban tudsz készülni, jobban tudsz koncentrálni, és végül a pályán is könnyebb kihozni magadból azt a teljesítményt, amiért hónapokon keresztül dolgoztál.

Már az első nemzetközi versenyem után éreztem, hogy valami egészen más világba csöppentem. És ekkor még el sem dördült a rajtpisztoly.

Miért futnak olyan sok egyéni csúcsot külföldön?

A három verseny után sokan feltették nekem ugyanazt a kérdést: “Mi a titkuk a külföldi versenyeknek? Miért futnak ennyivel gyorsan ott az emberek?”

Korábban én is azt gondoltam, hogy a válasz egyszerűen annyi hogy jobb futók vannak jelen, viszont most már úgy gondolom, hogy ez csak a történet egyik része.

A legnagyobb különbség maga a versenykörnyezet.

Stockholmban az 5000 méteres futás elejétől a végéig magas színvonalú mezőnyben versenyezhettem. Karlsruhe is pontosan úgy alakult, ahogyan egy időeredményre kihegyezett versenynek kell: erős mezőny, minden számban 5-10 futam, megfelelő tempó, mindenki az egyéni csúcsáért futott. Málagában pedig ugyan körülbelül 800 métertől gyakorlatilag egyedül futottam, mégis sikerült először 3:50 alá kerülnöm 1500 méteren (3:49.61).

Ez önmagában is sokat elmond.

Nem azért futottam gyorsabban, mert egyik napról a másikra jobb sportoló lettem. Az edzésmunka természetesen ugyanaz maradt. Ami megváltozott, az a környezet: külföldön a legtöbb verseny elsődleges célja az, hogy minél több sportoló fusson jó időt. A mezőnyöket előzetes eredmények alapján állítják össze, sok helyen iramfutók segítik az optimális tempót, a futók pedig nem helyezésekért taktikáznak, hanem az órával versenyeznek.

Ez óriási különbség az itthon tapasztaltakkal szemben ahol minden faluvégi verseny esetén is van aki a helyezésekért áll rajthoz és nagy eséllyel megnehezíti a többiek napját. Az ilyen futások gyakran lassabban kezdődnek, taktikusabbak, és kevésbé alkalmasak kiemelkedő időeredmények elérésére.

Ha valaki versenyeket szeretne nyerni, akkor a taktikai versenyzés gyakorlása elengedhetetlen. Ha viszont egyéni csúcsokat vagy szintidőket szeretne futni, ahhoz olyan versenyekre van szükség, ahol az egész mezőny ugyanazt a célt követi.

Számomra különösen inspiráló volt az is, hogy a rajtvonalnál egyszerre álltak mellettem svéd, német, brit, spanyol, francia, olasz és még számos más nemzet sportolói. Mindenki ugyanazért érkezett: hogy a lehető leggyorsabban fusson.

Ez egészen más hangulatot teremt.

Az ember szinte automatikusan magasabb szintű teljesítményre hangolódik, amikor ilyen közeg veszi körül. Nem érzed azt, hogy különleges dolgot csinálsz. Egyszerűen ez a természetes elvárás: mindenki gyorsan akar futni.

Talán ez volt a három verseny legnagyobb tanulsága számomra.

A jó eredmények mögött természetesen rengeteg edzés áll. De ugyanilyen fontos az is, hogy olyan környezetbe kerülj, amely lehetőséget ad arra, hogy ezt a munkát valóban időeredményre váltsd.

Mit tanulhat ebből a magyar atlétika?

A három verseny után sokat gondolkodtam azon, hogy pontosan miért éreztem ekkora különbséget a hazai és a külföldi versenyek között.

Arra jutottam, hogy ez nem is elsősorban a sportolókon múlik.

Magyarországon rengeteg tehetséges futó van. Sokan dolgoznak nap mint nap, és biztos vagyok benne, hogy sokan képesek lennének nemzetközi szinten is megállni a helyüket. Sokkal inkább az a környezet hiányzik, amely rendszeresen lehetővé teszi a gyors futást.

Kevés olyan versenyünk van, ahol valóban erős, nemzetközi mezőny gyűlik össze. Kevés az iramfutóval rendezett futam, kevés az olyan lehetőség, ahol minden a jó időeredmény eléréséről szól. Sok esetben a sportolóknak saját maguknak kell megszervezniük az utazást, kapcsolatba lépniük a külföldi szervezőkkel, megoldaniuk a szállást és a logisztikát is.

Ez egyszerűen egy olyan plusz feladat, amelyet sok más országban levesznek a sportoló válláról.

Az elmúlt hetek számomra egyértelművé tették, hogy a nemzetközi versenyzés nem luxus, hanem a fejlődés egyik legfontosabb eszköze. Nemcsak azért, mert gyorsabb mezőnyökben lehet futni, hanem azért is, mert az ember teljesen más szemléletet ismer meg. Látja, hogyan működik egy professzionálisan szervezett verseny, hogyan bánnak a sportolókkal, és milyen környezet segíti elő azt, hogy valaki kihozza magából a maximumot.

Éppen ezért szeretnék a jövőben minél több hasonló versenyen rajthoz állni.

Nem azért, mert külföldön “könnyebb” gyorsat futni, hanem azért, mert ott minden adott ahhoz, hogy kizárólag a teljesítményre koncentrálhassak. Végső soron erről kellene szólnia minden atlétikai versenynek...

Néha nem az edzésen kell módosítani, hanem elég megváltoztatni azt a környezetet, amelyben lehetőséget kapunk megmutatni, mire vagyunk képesek valójában.